Europass átadó

2013-tól iskolánk gépész tanulói a Leonardo da Vinci mobilitási programja keretében németországi szakmai farmgyakorlatokon vehetnek részt.

Tanulóink az intenzív nyelvi kurzus után különböző farmokra kerülnek, ahol részt vesznek a talajművelési munkákban, betakarításokban, betekintést nyernek a munka-és az értékesítés szervezésébe is. Végeznek állattenyésztéssel kapcsolatos tevékenységeket, megismerik a farmgazdaságok felépítését, a biotermesztési technológiát.

A több mint két hónapos szakmai gyakorlat elegendő ahhoz, hogy a résztvevők ezen kompetenciák birtokában el tudjanak helyezkedni a szakmájukban, hisz a végzettek alapvető problémája mindig az, hogy nincs gyakorlatuk. A megszerzett kinti kapcsolatokat a legtöbben igyekeznek fenntartani, ápolni. Ennek a pályázati formának ez is egy fontos eleme, mert csak így tud Európa fiatalsága emberi és szakmai értelemben is közel kerülni egymáshoz.

A fiatalok nyelvi és mezőgazdasági szakmai ismeretei is sokat fejlődnek a kinn töltött idő alatt.

A gyakorlat érvényesítése és tanúsításaként Europass Mobilitási Igazolványt kapnak a résztvevők. Ennek legutóbbi átadójára 2016. október 12-én került sor a Tisza Panzióban, ahol a tokaji diákokon kívül abaújszántói és putnoki gépész tanulók is átvehették Edda Henze asszonytól az europasst.